Baba kellékek és kiegészítők

baba kellekekNem olyan régen, láttam egy filmet. Egy kismamáról szólt, és a várandósság 9 hónapjáról. Annyira elérzékenyültem, hogy legszívesebben, rögtön elringattam volna egy kisbabát. A párommal már régóta tervezzük a gyerekvállalást, így felhoztam neki a témát. Kiderült, hogy nagyon is szeretne már gyereket. Sokat beszélgettünk ezután. Érdekes, de ő inkább kislányra vágyott, én pedig kisfiúra. Végeredményben, abban megegyeztünk, hogy az egészség a legfontosabb, a többi pedig ráadás. Én az egész másnapomat azzal töltöttem, hogy baba webshopok után nézelődtem. Szerintem, a párom nem is gondolta, hogy ennyire komolyan veszem az előző esti beszélgetést. Annyira örültem, amikor rátaláltam a www.babamarket.hu weboldalra. Ez egy remek webshop, ahol igazán széles a termékválaszték, és minden kitűnő áron megrendelhető. Beszélgettem egy barátnőmmel, akinek már vannak gyerekei. Említettem neki a BabaMarket.hu webáruházat, és kiderült, hogy régóta ismerik, és nagyon sok babakelléket innen rendelnek. Áradozott róla, szóval, mikor hazaértem, megmutattam a páromnak is. Neki is tetszett, így már biztos, hogy innen rendelünk majd a mi kisbabánknak is.

Leave a Reply